A daru egy több{0}}működésű emelőgép, amely függőlegesen emel és vízszintesen szállít nehéz tárgyakat egy bizonyos tartományon belül. Más néven daru, légi daru és daru.
Az abroncsdaru fő jellemzője: a vezetőfülke és az emelési vezérlőhelyiség egyben van egyesítve. Egy lánctalpas daruból (lánctalpas daruból) fejlődött ki. A lánctalpas daru (lánctalpas daru) lánctalpas lemezeinek útburkolati károsodást okozó hiányosságai anyagmozgató gépek közé tartoznak.
A híddaru a műhely, raktár és anyagudvar felett vízszintesen keretezett emelőberendezés anyagemelés céljából. Mivel a két vége magas betonoszlopokon vagy fémtartókon helyezkedik el, híd alakú. A híddaru hídváza hosszirányban fut végig a megemelt keret két oldalán fektetett síneken, amely teljes mértékben kihasználhatja a hídváz alatti teret anyagok emelésére anélkül, hogy a földi berendezések akadályoznák. Ez a legszélesebb körben használt és a legtöbb daru.
Az emelőberendezések egyes működési jellemzői a szakaszos mozgás, vagyis a megfelelő visszanyerési, szállítási, kirakodási és egyéb műveletek egy munkaciklusban felváltva működik. A daruk fejlesztése és alkalmazása a piacon egyre kiterjedtebbé válik. Tekintettel arra, hogy gyakran előfordul néhány baleset kitámasztó és emelés nélkül, a haladási sebesség is gyorsabb, mint a lánctalpas daruknál (lánctalpas daruk); a működés stabil, az emelőkapacitás nagy, és az emelés meghatározott tartományban szállítható, de az útnak simának és szilárdnak kell lennie. , A gumiabroncs nyomása megfelel a követelményeknek, és az emelés nem haladhatja meg az 50 cm-t a talajtól; nagy-távú gyaloglás teherrel tilos. A művelet biztonsága érdekében Kínában alapvetően tilos emelési műveleteket végrehajtani a kitámasztókarok ütközése nélkül. A darukhoz használt acél drótkötelek közé tartozik a foszfatált-bevonatú acél drótkötél, a horganyzott acél drótkötél és a sima acél drótkötél. Kr.e. 10-ben az ókori római építész, Vitruvius egy darut írt le építési kézikönyvében. Ennek a gépnek az oszlop tetején egy tárcsával ellátott árboca van. Az árboc helyzetét kábel rögzíti, a tárcsán áthaladó kábelt csörlő húzza a nehéz tárgyak emelésére. Egyes túlsúlyos gépek két árboc segítségével halszálka alakúak lehetnek a felemelt tárgyak oldalirányú mozgatásához, de az amplitúdó kicsi és a művelet nagyon fáradságos.
Csak a 15. században találta fel Olaszország a darut ennek a problémának a megoldására. Ez a daru ferde konzollal rendelkezik, a gém teteje pedig felemelhető és forgatható szíjtárcsákkal van felszerelve. De egészen a 18. századig minden ember által használt emelőgép emberi vagy állati erővel működött, és nagyon korlátozott volt az emelősúly, a felhasználási tartomány és a munkavégzés hatékonysága szempontjából.
A 18. század közepén és végén a British Watt továbbfejlesztette és feltalálta a gőzgépet, amely erőviszonyokat biztosított az emelőgépek számára. 1805-ben Lenney Glenn mérnök megépítette az első gőzdarukat a londoni hajógyár számára. 1846-ban az angol Armstrong a Newcastle-i hajógyár gőzdaruját hidraulikus darura cserélte.
A 20. század elején Európa elkezdte használni a toronydarukat.
A daruk főként emelőszerkezetet, működtető mechanizmust, húzószerkezetet, forgó mechanizmust és fémszerkezetet tartalmaznak. Az emelőszerkezet a daru alapvető munkamechanizmusa, amely többnyire függesztőrendszerből és csörlőből áll, és néhány nehéz tárgyakat hidraulikus rendszeren keresztül emel. A futómechanizmus nehéz tárgyak hosszirányú és vízszintes mozgatására vagy a daru munkahelyzetének beállítására szolgál. Általában egy motorból, egy reduktorból, egy fékből és kerekekből áll. A feszítőmechanizmus csak gémdarukon van felszerelve. Az amplitúdó csökken a gém felemelésekor, és növekszik, ha leengedik. Két típusa van: kiegyensúlyozott és kiegyensúlyozatlan. A forgómechanizmus a gém forgatására szolgál, és egy hajtószerkezetből és egy forgótámasztó szerkezetből áll.
